Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Ha okos telefont használsz, a további menü pontokat, beállítástól függően a lap alján találod!

 

Ebből az időszakból sokáig csak sejtések voltak a megtalált ábrázolások alapján hogy, alkalmazták tetoválást. De egy szerencsés véletlen folytán az Alpokban egy gleccserbe fagyva találtak egy holtestet, amiről bebizonyosodott, hogy az 5200 éves múmián rengeteg kisebb tetoválás található. Persze egyetlen lelet alapján még nem lehet általánosítani, de úgy néz ki, hogy még nem alkalmazták a figurális ábrázolást. Csak pontok és vonalak voltak a testen szabálytalan elrendezésben az esztétika minden hiánya nélkül főképp az ízületek és a gerinc vonal mentén, ebből arra lehet következtetni, hogy más célból kerültek oda, talán spirituális és egyben gyógyászati okai voltak, ez a két dolog akkoriban még nem vált külön. (pl. Indiában évezredek óta élnek olyan emberek a kisebb közösségekben, akiknek az a feladatuk, hogy a falvakba betévedt kígyókat összefogdossák. Az emberek azt a csodálatos képességet tulajdonítják nekik, hogy olyan mágikus tetoválást viselnek, amik megvédik őket a kígyóméreg ellen. Egy kutató csoportnak sikerült ezt a titkot megfejteni. Kiderült, hogy egy leheletnyi kígyómérget is kevernek, a festékbe majd bele viszik a bőrbe és ezt háromhetente megismétlik. Eleinte belázasodnak és jelentkeznek rajtuk a mérgezés tünetei, de idővel hozzászokik a szervezetük és bizonyos fokú védettséget szereznek a méreg ellen.) A képeken szereplő bronz eszközöket a kutatók a megtalálásuk körülményeiből következtetve azt feltételezik, hogy tetováláshoz használták őket. De valószínű, hogy erre célra használtak pattintott obszidiánt és rózsatövist is.
 

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Ha meg akarod ismerni a többi munkáimat is keresd fel a hivatalos oldalam:

http://www.szavlanuth.eoldal.hu